Fülakupunktúra

A fül akupunktúra egy csodálatos tudomány melynek segítségével az egész emberi testre kiegyensúlyozó hatást lehet gyakorolni. A fül akupunktúra a kényszeres cselekedeteket hivatott megszüntetni, oly módon, hogy a testet harmonikus állapotba hozza a kilengések kiegyenlítésével.

A fogyókúrák megterhelők mind testünkre, mind lelkünkre nézve, hiszen vágyunk azokra a dolgokra, melyeket a kúra alatt nem fogyaszthatunk. Tegyük testünket energikussá és harmonikussá fülakupunktúrával, és máris könnyebben megy a fogyókúra is, hiszen nem kívánjuk a csokoládét és a nassolást sem.

A fül egy embriópózba gubózott csecsemő

alakjának felel meg, és ezért megtalálható rajta minden szerv kivetülése ugyanúgy, mint például a talpon. A talpmasszázs élettani hatásait már nagyon sok helyen kezdik elfogadni, és hatékonyan használni. A fül akupunktúra is ehhez hasonlóan egy feltörekvő ágazat, melyet már sikeresen használnak dohányzás és drog leszoktató kezelések keretében.

A kényszeres evés is hasonló alapokon nyugszik, mint a dohányzás, és ezért sikeresen megszüntethető a fül akupunktúra eszközeivel. A kényszeres evés kategóriájába tartozik a nassolás (amikor akkor is eszünk, ha nem vagyunk éhesek), és a bánatból elkövetett kompenzációs evés is.

Ezek a kényszeres cselekedetek mind testünk kilengéseiből, harmóniájának felborulásából adódnak. A harmónia felborulását okozhatja egy rossz érzelem, vagy egy nagyon megterhelő munkaszakasz is. Ilyenkor az ember úgy érzi, hogy energiája fogytán és legtöbbször a cukor valamilyen formája adja a leggyorsabb energia utánpótlást. Ez azonban nem hosszú távú megoldás, hiszen a cukor csak egy pillanatnyi jó kedvet eredményez, és nem tartja meg azt hosszú távon, ilyenkor csak újabb cukor adagok fogyasztásával érezhetjük magunkat ugyanolyan jól.

A túl sok és felesleges kalória bevitel előbb utóbb, mindenképen az alakunk rovására megy.

Sokkal hasznosabb lenne, ha olyankor, mikor megterhelő időszakon vagyunk túl, vagy esetleg tudjuk, hogy következik, fülünkbe diszkréten csillogó arany tűket szúratnánk egy terapeutával. A terapeuta a megfelelő pontokon stimulálja szervezetünket, visszaállítva annak természetes egyensúlyát.

Mi tartós arany tűkkel dolgozunk! Kérje fülakupunktúrás addiktológusunk tanácsát!